Rólunk

0 + év
Szakmai tapasztalat
0 m2
Telepített műfű
0 +
Elégedett ügyfél
0 +
Sikeres Projekt

Üdvözlünk a Bovizso Garden Kft. honlapján!

Gerzsényi Bertalan vagyok, a Bovizso Garden Kft. vezetője.

A céget bár 2021-ben alapítottuk, előtte a kertépítésben 2010 óta, a műfű, a játszótéri játékok és azok ütéscsillapító burkolatának telepítése 2013 óta profilunk. 2021-ig nagyobb műfű forgalmazó cégek árnyékában teljesítettünk magán- és közületi beruházásokon, mint alvállalkozó. A közel 100.000 m2 műfű burkolat, ami a 9 év alatt telepítésre került az elejétől állandó emberekből álló csapatunk által, a majd 20 év alatt kertépítésben szerzett tapasztalat és rutin a garancia arra, hogy megrendelőink kertje, otthona dísze lesz akár 12-15 éven keresztül. A műfű telepítés mellett, kerítés építés, térkövezés, élő gyep és öntözőrendszer kivitelezésével kapcsolatban is állunk leendő ügyfeleink rendelkezésére.

Mindenre találunk megoldást, lehetetlent nem ismerünk, a kihívásokat szeretjük és állunk elébe.

Törekszünk mindig, minden körülmények között arra, hogy minden igényt, magas színvonalon kielégítsünk.

Több műfüvet forgalmazó cég termékeivel dolgozunk, mind minőségi, memóriaszálas, nem allergizál, uv garanciával a színtartósságért, és állatbarát.

Íme 9 érv, hogy miért válasszon minket!

1. Mert nálunk az ügyfél az első!

2. Mert rendelkezünk mind a szellemi, mind a fizikális tudással ahhoz, hogy kertjével kapcsolatos álmait megvalósítsuk!

3. Mert egy 10 éve állandó összeszokott, lendületes és lelkiismeretes csapattal, és saját gépparkkal dolgozunk!

4. Mert a műfű telepítésben 10 éves szakmai tapasztalattal, közel 100.000 m2 letelepített műfűvel rendelkezünk magán kertek, óvoda udvarok és sportpályák tekintetében!

5. Mert a tervezéstől a kivitelezésig, minden feladatot leveszünk a válláról, önnek csak élveznie kell a kertje szépségét az év 365 napján!

6. Mert számunkra a megrendelőink maximális elégedettsége a magas minőség és tartósság elengedhetetlen!

7. Mert nem ismerünk lehetetlent!

8. Mert nem alvállalkozókkal dolgoztatunk és nem hárítunk át felelőséget!

9. Mert minden munkánk a jövőben referencia értékkel bír, és mindre büszkék szeretnénk lenni!

-Miben számíthat ránk?

-Ingyenes felmérés az ország egész területén

-Műfű burkolatok telepítése, a teljes alépítmény kialakításával

-Játékok telepítése

-Ütéscsillapító gumiburkolat telepítése

-Csapadékvíz elvezetés

-Tereprendezés

-Árokásás

-Térkövezés

-Kerítésépítés

-Gépi földmunka

Készen áll arra, hogy

szebbé varázsoljuk a kertjét?

A lenti gomb megnyomásával kérje egyedi árajánlatunkat e-mail formájában!

Logónk és szlogenünk

Elérhetőségeink

Információk

Linkek

Lépjen velünk kapcsolatba!

Social Media felületeink

Minden jog fenntartva!© 2022-

(Balina Zsolt)